Helyzetjelentés
Jézus üzenete -
az
Új Világból
Lejegyezte:
Anna médium
Helyzetjelentés
Amikor Anna rájött arra, a Forrás Lényei nyíltan vagy burkoltan Sanatot
szolgálják, úgy döntött, alkot egy Világot, egy Új Világot, ahová csak, és
kizárólag Fény eredetű Lények léphetnek át. Árulóit is kizárja belőle.
Ez azért volt lehetséges, mert a Fény Lények rezgésszáma és Sanat alkotásai
között oly nagy lett a különbség, hogy képletesen szólva „a búza el tudott
válni az ocsútól”.
A mai emberiség nagy része még mindig nem azért nincs velünk, mert nem ért
meg erre, hanem azért, mert Sanat és követői a hosszú évezredek alatt olyan
technológiákat dolgoztak ki, melyek biztosították azt a rendszert, melyet ti ma
„mátrixnak” neveztek.
Az elnevezés hibás, mert itt nem egy rendszerről van szó, hanem olyan
hálózatok szövevényéről, melyek hátráltatják továbbra is a kiemelkedéseteket.
Nem csak - számotokra ismeretlen, érthetetlen, ezért nem feltárható - rafinált
eszközök, hanem olyan hétköznapiak is, mint a TV, rövidhullámú adók tömegei,
háztartási gépek, stb.
Még benzines és olajos autóitokban is működnek ilyenek.
Annának ezért nem kisebb a feladata, mint eddig. Biztosak vagyunk benne,
tudni fogja a megoldást.
A lényeg az Új Világról.
Először a Központi Napot emelte ki a térnek - Ürességnek - egy tiszta,
makulátlan részébe, majd köré teremtette meg az Új Világát, mely harmad annyi,
mint a régi.
Tiszta, derűs, végtelenül színes, változatos a természeti környezete, ahová
először a Forrásból megmaradt hűséges teremtményeit emelte át.
Utána teremtett 17 pár Szellemiséget, akik a Világ 17 részét felügyelik.
Jellemző módon nem Isteneknek nevezte őket - akikben csalódnia kellett - hanem
tanítóknak, akik a Csillag Galaxisokban élő, létező, Bolygókon élő magas
rezgésű Szellemi Lényeket segítik a mindennapi élet dolgaiban.
Ezek a teremtmények, akik a Napokban, Bolygókon léteznek, már közvetlen
alkotói saját Világuknak, civilizációjuknak.
A legfőbb törvényeket Anna megalkotta, amely az életüket vezérli.
Sem deviancia, sem szeretet nélküliség nem jellemzi őket, mert nem ez van a
programjukban, hanem magas fokú szellemi képességek, alkotó erő, kreativitás.
Ez a Világ nem unalmas, hanem éppen azáltal csodálatos, hogy pozitív
irányban bontakoztathatják ki képességeiket.
A Régi Világból már mindazok átléptek ide, akik méltónak bizonyultak rá.
Amikor ti ide átléptek, akkor felszabadulnak azok a képességek bennetek,
melyeket Anna Fény Lény időtökben ajándékozott nektek. Újra teljes
tudatosságban létezhettek azokon a Létsíkokon, melyeket a Fény Lények
életterének alkotott meg.
Akik ma elhagyják a Fizikai Síkot és bűnöző vagy más deviáns életmód miatt nem
kerülhetnek át, azok számára véget ér a létezés. Aki viszont életmódjával
méltónak bizonyul ebben az új környezetben létezni, az már a halála után rövid
idő után ide kerülhet.
Itt tudni fogjátok, hogy részei vagytok. Torz vallási rítusokban nem kell
templomokban imádni őt. Ahogyan a társaitokat is tisztelni fogjátok, úgy az ő
tisztelete is természetes lesz számotokra.
Közvetlen kapcsolatba léphettek a tanítóitokkal és vele is. Az ő nagyobb,
teljesebb tudatossága már velünk van, de emberi tudatrésze még bennetek és
Annában van.
Anna szerepe teljesen más, mint a tiétek, mert úgy része a Teremtő
Istennőnek, ahogyan egyik ember sem.
Még mindig hatalmas, fontos feladatokat old meg abban az élet-halál
harcban, mely a Teremtő Istennő és Sanat között van. De tudnotok kell, Anna
felszabadította önmagát Sanat és hívei befolyása alól. Úgy szabadította meg
önmagát zsarnoki hatalmuktól, hogy közben igen kevés segítséget kapott hozzá.
Azok az információk melyeket a Forrás Lényei közvetítettek Annán keresztül,
hitelesek, de a végén - amikor Sanat kilátásba helyezte, hogy visszakapják régi
hatalmukat a Bolygókon, nem hétköznapi Lényként kell élniük közöttük, ahogyan
Anna elrendelte, hogy ismerjék meg saját döntéseik következményeit - titokban
elpártoltak Annától. Vesztükre.
Árulásuk ostobaságukat jelzi. Nem értették meg, a Teremtőt nem tudják többé
becsapni, átverni, mert hazugságaikra előbb vagy utóbb rájön, ahogyan az elmúlt
17 évben rájött valamennyi ellene irányuló árulásra.
Az árulás pedig mindig elnyeri méltó büntetését, mely számukra a Forrásból
és a Létezésből való kiiktatásukat jelentette. Az Új Világba egyetlen egy sem
léphetett át.
Miután a Központi Napot kiemelte a Mindenség közepéből, központjából, a
Régi Világnak megszűnt az energetikai utánpótlása. Olyan gyorsan omlott össze,
mint a kártyavár, bentről kifelé haladva.
Ami megvan még belőle, az a Naprendszer legsűrűbb Anyagba taszított része.
Ennek a felszabadítása folyik most, vagyis folyamatosan.
Ne tévesszen meg benneteket, hogy még láttok csillagokat az égen, mert ezek
sok fényévnyi távolságból érkeznek meg hozzátok.
Hatalmas külső és belső változásokat fogtok megélni az elkövetkezendő
időben.
Ami pedig utána jön, az olyan Új Világ, melyet meg nem álmodtatok, de
megérdemeltek, kiérdemeltek, azért a sok áldozatért, mellyel az Istennőt ki
tudtátok emelni Sanat fogságából. A ti spirituális fejlődésetek segítette Anna
spirituális fejlődését is, hiszen hiába született meg újra és újra Avatárként,
vagy jobbító szándékú bármely személyként a Földre, Sanat gonoszsága sohasem
tette lehetővé, hogy a többség arra a rezgésszintre jusson, ahol most vagytok.
Igaz, még nem az egész, de már olyan tömegek, hogy vallási fanatizmusát,
tudománytalan tudományait - vagyis áltudományait - hiába veti be ellenetek, mi
látjuk, „hasad a hajnal” a Földeteken.
Legyetek áldottak, és legyen áldott az a porszem is, aki közöttetek élve
felszabadította a Fényt a Sötétség igája alól.
2017.07.25.
Jézus - az Új Világból
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése